A múlt éjjel egy szemhunyásnyit nem aludtam. Persze vergődtem az ágyban egész éjjel, először nem túl fáradtan, mert végigaludtam a hétvégét, majd felpörgött az agyam, akkorra meg hiába punnyadtam be, csak járt, csak járt, mindenen, ami most velem van, vagy nincs, és mindenkin aki mostanság velem van, vagy nincs. Szenvelgésben profi vagyok, simán kikapom a rohadt gyümölcsöt a tucatnyi szép közül és azt vizsgálgatom.

Konstatáltam magamban, hogy elment a Nagylány a gangon, mégiscsak elment pasizni, hallom a férfiköhögést, aztán meg hallottam újra, hogy megjön, oké, minden rendben. Aztán hallgatom a madárcsicsergést, fenébe, már hajnalodik, majd elindultak a buszok, újra cipőkopogás, a Nagylány megint, hajnalban indul az iskolába, elmúlt öt óra, minek már aludni, legalább nem lesz nehéz felkelni, kávéfőzés.

És egész nap szaladtak a dolgok a kezem aladt, mintha mindenhova hamarabb értem volna oda, mint kell, még a billentyűzeten a betűkre is az ujjaim. Csak a hajfesték fogyott el hamarabb a fodrászomnál, minthogy én odaértem volna, ilyen háromévente egyszer, persze pont ma, pedig addigra mindent szépen elsimítottam. És persze az is lehet, hogy én értem oda hamarabb, mint az új tubus festék, attól függ, honnan nézzük. Tanácstalanul hajtottam hazafelé, mi a túrót csinálok most másfél szabad órával - gondolkodtam, mikor a Nagylány telefonált, hogy maníkűrre lenne szüksége, én meg: persze-persze, csak előbb hajat kell mosnom. Este jön át? Nem, esti randira kéne szépnek lenni, még délután tető alá kellene hozni azt a francia manikűrt. Otthon behajoltam a kádba, akkor gyors hajmosás, mire hazaérnek a lányok a bölcsiből, kész legyek, utána jöhet a körmöcskézés. Mert ez a helyes sorrend, érted. Először hajmosás, csak utána reszelünk és lakkozunk. Mert szépen felpuhul a köröm és nem szedjük le a friss lakkot sem a fejvakarással. Mármint a saját körmünkről. Itt álltam meg és röhögtem bele a kádba, hogy mennyire egyszerű vagyok, tök mindegy, hogy szőke, vagy fáradt, tök mindegy, hogy mire fogjuk, egyszerű.

Egyet fizet, kettőt vihet! - hirdeti a menyasszonyiruha üzlet kirakata a sarkon. Például ha véletlenül az első házasságkötésed előtt már számolnál egy válással és egy második házassággal, akkor ez kihagyhatatlan ajánlat. Házasságszédelgőknek. Potyogtak a könnyeim.

Vajon, ha valakinek azt írom, hogy ne haragudjon, meg azt a kérdést is felteszem, hogy nagyon sokkoltam-e, és nem válaszol, akkor az azt jelenti, hogy haragszik és sokkoltam? Csak költői kérdés volt.

Azt mondta nekem, hogy eltévedt a színházban, hogy lement egy kávéért a büfébe és nem talál vissza az öltözőhöz. Míg trécseltünk a telefonon, megtalálta a női öltözőt, ennek én nagyon megörültem, mondtam, hogy na, a legjobb helyen jársz. Nem értem mért volt gúnyos "hee-hee" a válasz. Ismerem már, mint a rossz pénzt. Aztán meg eljutott a színpadig, ami nem rossz eredmény végülis. Mert ha onnan eltalál az öltözőkhöz, akkor vélhetően már visszafelé is menni fog a dolog. Azt mondja, írjam meg a blogba, hogy így elbénázta. Én meg mondtam hogy jó, mert hétvégén már egy kérését figyelmen kívül hagytam, azt nem írtam meg, amit akkor kért, magamban a szerkesztői, írói szabadságomra hivatkozva. De megírnám azt is, ha a nevét ide bepötyöghetném hozzá. Persze abba biztosan nem menne bele. Így volnánk. Névtelenül még csak-csak hülyét csinálunk magunkból.

A fogorvosi váróban meg majd' leesett az állam, amikor belépett Brendan Fraser*. A barátját hozta indőpontot kérni, s rámbízta, míg elugrott a patikába. Csak a magyarhangja volt kicsit fura, nem ehhez szoktam. Mikor szabadultam az orvos karmai közül, még ott volt, együtt örült velem. Én meg lányos zavaromban még azt is elfeledtem megkérdezni, hogy a múmiáit hol hagyta.

*Persze nem, de hasonmásnak elmehetne.

Most olvasom. Abban bizonyára megegyezhetünk, hogy kortárs szerzőt tudnánk még sok másikat is emlegetni, ez nem is kérdés, adnék a kezükbe listát, majd lehet, hogy azt is megírom egyszer. De nem ez keltette fel az érdeklődésemet, hanem a végén az a kérdőív. Hogy akkor én most mire adnék milyen választ. Szóval "blogot vezetek egy bizonyos témában". A téma az életem. Vagy "blogot vezetek egy kitalált figura nevében". Gondolom nem lep meg, ha az mondom, nem Pampa Linaként vagyok anyakönyvezve. Annyit és úgy mutatok meg, amennyit és ahogy akarok. Végtelen naívitásba csomagolt morzsái az életemnek. A valóság pedig nem ilyen, de ez is egy valósága, talán pont egy kitalált személynek, akit kiragadok magamból ide. (Azért messze még a tudathasadás.) Vagy inkább napló. Te mire mondanál igent? Alkalomszerűen, rendszeresen, soha. Újabb dilemma. Hol alkalomszerűen, hol rendszeresen. És azt lehet mondani, hogy soha? Mit tudod te, mibe fogsz két év múlva?

A fentieket mind leírta Lina, aztán beleolvasott újra abba a felmérésbe, és akkor látta, hogy van olyan is, hogy "blogot vezetek magamról és a környezetemben élőkről". Natessék. Mehet a bejegyzés a kukába. És lógok egy listával.

Azt már tudom régóta, hogy a szemüveget még azelőtt elő kell keríteni, hogy kivenném a kontaktlencsit. Mert ha nem a szokásos helyen van, akkor mint egy vakegérnek, úgy kell körbeszimatolnom a lakást. Néhány hónapja azt is megállapítottam, hogy a szemüveget nem szabad a mosógépen hagyni, leverhetik a macskák. Egy napon belül mindkét hibát elkövettem. Viszont volt annyi eszem, hogy miután körbetapicskoltam a lakást, még belenyúltam a felmosóvödörbe. Hátha reggel a mosógépen hagytam a szemüvegem, a macskák meg leverték, pont bele. Most már nem vagyok vakegér.

Szóval hogy is van ez? Most 2672, vagy 2607? Mivelhogy a múlt hónap 2007 június. Ami állítólag a leglátogatottabb. Biztos valami másik számrendszer, bár számomra megfejthetetlen.

Szabad asszociációs játék.

Teszemazt két perc vertikális-, majd négy perc horizontális irányú mozgás.

Az életkedvtelenségemnek köszönhetően már gyakorlottan jutok el úgy a munkahelyig, hogy két járdarepedés vagy két utcakő széle között maximum hármat lépek. Évek óta a négy volt a rekordom, most megdöntöttem. Persze az is lehet, hogy csak azért van, mert nyúlnak a lépteim, de annak is vannak fizikai határai.

Nomeg tegnap hazafele jöttömben találtam egy tollat és fél pár fülbevalót. Mindkettőt hazahoztam. A toll még használható, de fél pár fülbevalóval még akkor sem kezdenék semmit, ha nem forrt volna be a lik a fülemen. Persze más, aki szívesen hord felemás vagy akár csak egy fülbevalót is, lehet hogy egy laza fertőtlenítés után használná. Én hülye.

Bízom benne, hogy holnap egy húszezrest találok; bár az a valószínűbb, hogy emelem a rekordomat három lépésről kettőre. De még az is elég valószínűtlennek tűnik. Mindegy, majd csak lesz valami.

Punci hogyan lesz a leghamarabb nedves

Gratulálok annak a kedves versenyzőnek, aki ezzel a kereséssel kavarodott hozzám. Üzenem - ha mégegyszer erre jársz -, hogy ne az interneten keresd a választ, hanem a barátnőd bugyijában. Egyénenként más és más a módja, sok gyakorlással kitapasztalható. Tisztelettel.

Jótanács. Sose igyatok erjedt limonádét. Pancser Tekla megtette, most meg eléggé küszködik a hányingerrel. Hány ingerem van? Számolgatom. Csak egy, de az már tart egy ideje.

- Szedsz antihisztamint?
- Igen. Bár néha azt érzem, inkább antihisztimint kéne.
- He?
- Semmi, semmi.

Nem akarom olyan dolgokon törni a fejem, amiken most másnak kéne törni. Nem akarok olyan dolgokra gondolni, mert nem. Mert nem lenne jó, sem nekem, sem másnak. Oké, ezt megbeszéltem, ööö... magammal.

Most azt mondja meg nekem valaki, hogy mi értelme annak, hogy a magánorvosi rendelésen a nőgyógyász nem írhat fel fogamzásgátlót? Tán nem véletlen nem a járóbeteg-gondozásra szaladok, ha vizsgálatra van szükségem. Tán azért, mert a nőgyógyászt bizalmi alapon választja ki az ember. Végülis a legvédtelenebb pozícióban fekszel előtte, feltárod mindened. És ha én ezért hajlandó vagyok fizetni, akkor most azt kapom cserébe, hogy meghetek a háziorvosomhoz, vagy a járóbeteg-rendelésre gyógyszert íratni. Megmondom egy olyan orvosnak, aki nem vizsgált meg, hogy mit kérek, ő meg felírja. Éljen a szakmaiság, éljen a hozzáértés, éljenek a felesleges körök.

Erre az az összeesküvés-elméletem született, hogy azért rohangáltatják az embereket mindenhova, hogy kevesebb idejük legyen, ne tudjanak másodállást vállalni. Így azokat az álláshelyeket munkanélküliek tölthetik be. Ezzel akarják csökkenteni a munkanélküliséget. Így könnyebb elfogadni. Még úgy is, hogy baromságokat hablatyoltam ide össze.

Annak azért örültem, hogy Unokanővérkém nem szaladt el mellőlem, mikor kiléptünk a zöldségestől. Neki szatyrok voltak a kezében, megrakodva, nekem meg egyetlen kígyóuborka. Vastag volt és hosszú. A fiatalemberek, akik meg szembejöttek, nem tudtak vigyorgás nélkül elmenni mellettem. Arra a kérdésre pedig, hogy rendeltetésszerű használatra vásároltam-é az uborkát, nem lehetett azt válaszolni, hogy igen. Mert nem, mert az arcomra vettem. Uborkapolás.

Miért is becézgetjük az ubort, nem tudom.

A VéBé árthat az egészségnek. Azért nem ijedtem meg nagyon ettől a hírtől. Bizonyára a túlzottan vidám életmód is árt a sok vigyorgás miatt, nomeg a túl sok stressz. Az élet is árt az egészségnek. Elhasználódom tőle. Na megyek és pihentetem az arcizmaimat.

Ez az alulexponált kép pontosan illik a hangulatomhoz. Az a kis pitypang - amit ollyan nehéz észrevenni - vagyok én. Haza lettem küldve. Oké, fekszek, alszok. (Persze, ha legközelebb arra járok, megint lefotózom, sajnos pont ez után merült le az aksi. De asszem nehéz lesz elcsípni egy újabb pitypangot. Majd kivágok egyet papírból, kell oda.)

Nem annyira lelkesedek az olyan tömeges megmozdulásokért, mint a Critical Mass. Semmi kifogásom ellene, sőt. Azonban binyiglistának lenni manapság trendi, nekem meg akkor inkább kocsmatúra legyen, kocsmabinyiglivel. Bár egy ilyen még Amsteramban is megállná a helyét. Nos, átgondoltam, inkább Amsterdam utcáin kerekeznék vele. Oké-oké, megyek aludni.